Végre megtörtént: Kerkez és a Liverpool megegyezett egymással!

2025. május 28. 15:59

A mindig megbízható olasz transzferguru, Fabrizio Romano úgy tudja: a Liverpool és Kerkez Milos megegyezett egymással, most csak már a kluboknak kell megállapodniuk.

2025. május 28. 15:59
null

A nemzetközi futballhírekben jártas olvasóink már megszokhatták: Fabrizo Romano, vagy másik nevén az olasz transzferguru ritkán szokott tévedni átigazolási ügyekben – mondhatni soha. Nagyon reméljük, most sem szakítja meg ezt az igen jó szokását, ugyanis a magyar válogatott játékosával, Kerkez Milossal kapcsolatban jelentkezett elég pozitív információkkal.

Romano ugyanis úgy tudja: a Bournemouth balhátvédje és az angol bajnok már mindenben megegyezett egymással. 

A 21 éves játékos tehát igent mondott Szoboszlai Dominik csapatának, innentől a két klubon áll, hogy sikerül-e megállapodniuk a részletekről, leginkább a vételárról

 – ha igen, akkor tényleg összejön a nagy álom, vagyis, hogy a világ legerősebb bajnokságának jelenlegi legjobb csapatában két magyar játékosért is szoríthassunk.

Egyébként nemrég ismét felröppentek újabb hírek azzal kapcsolatban, hogy a Real Madrid is szívesen látná soraiban a védőt, de ennek a realitása egyre kisebb.

Ezt is ajánljuk a témában

Aminek igen nagy ezzel szemben, hogy Kerkez távozik a nyáron, erre már az utolsó bajnoki mérkőzésen megírt Instagram-posztjából is lehetett következtetni, hiszen elég erősen „búcsúszaga” volt:

„38 mérkőzés, 38-szor kezdőként: elvégeztük a munkát, megdöntöttük a klubrekordot. Köszönet a szurkolóknak és mindenkinek a támogatásért, köszönet az edzőnek a bizalomért, hogy mind a 38 meccsen kezdhettem. Külön hála a fentebbvalónak, hogy vigyázott rám és az egészségemre, és természetesen semmi sem valósulhatott volna meg a családom nélkül. 

Nem tudom, mi történik majd a következő héten, de köszönök mindent a Bournemouth-családnak!”

Az események pedig a jelek szerint felgyorsultak – nem lepődnénk meg, ha már akár a héten hivatalos bejelentés is történne. Izgatottan várjuk…

Fotó: Glyn Kirk / AFP

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Turán
2025. május 29. 07:56
Lassan több "magyar" lesz a liverpoolban mint a fradiban..🤣🤣🤣
deniel
2025. május 28. 17:50
nem örülök hogy a Liverpoolba ment de azért gratulálok neki
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!